Jogosítvány ára 2020 Így lehet olcsón jogsid, csináld így te is: >>>

Jogosítvány ára 2020
Így lehet olcsón jogsid, csináld így te is:

Jogosítvány ára 2020
150 és 180 ezer forint közötti kiadással kell számolniuk azoknak, akik B kategóriás jogosítványt szereznének.

Mutatjuk az árakat.

Több autósiskola tanfolyamdíjait néztük át, ezekből kiderül, hogy az elméleti képzés 15 és 30 ezer forint között mozog, míg a KRESZ-vizsga díja országszerte 4600 forint.

A gyakorlati órák díja 3500-5000 forint között mozog – a díjszabás egyébként attól is függ, hogy milyen időpontban szeretnétek gyakorolni a vezetést, a hétvégi és a késő délutáni órák általában drágábbak, a minimális óraszám pedig huszonkilenc. A forgalmi vizsga díja 11 ezer forint. Vagyis 150 és 200 ezer forint közötti összeggel számolhattok, bár több autósiskola engedélyezi a részletfizetést.

Az elsősegély-tanfolyam díja 5 és 12 ezer forint körül mozog (de bővített tanfolyamokra is lehet jelentkezni, ezekért valamivel többet kell fizetni), míg a vizsgadíj 8200 forint. Plusz költséget jelent még az orvosi vizsgálat.

Fontos, hogy a 20 évnél fiatalabbak a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját visszaigényelhetik az államtól, maximum 25 ezer forintot kaphatnak vissza. A jogosítvány ára attól is függ, hogy kell-e pótvizsgára menni bukás miatt vagy hány gyakorlati órát kell vezetni, hogy kellő rutint tudjon szerezni a tanuló vezető.

Példa jogsi árakra 2020:
A sikeres KRESZ vizsga után is eldöntheted, hogy a NORMÁL vagy az INTENZÍV gyakorlati képzésünket szeretnéd választani.
Normál gyakorlati képzés körülbelül heti 4 tanóra vezetés / Intenzív gyakorlati képzés legalább heti 6-8 tanóra vezetés!

Megnevezés NORMÁL KÉPZÉS INTENZÍV KÉPZÉS
Elméleti óraszám 28 óra (7 alkalom) 28 óra (7 alkalom)
Elmélet összesen
(tantermi oktatás, 1ó = 45p)
30.000 Ft helyett
15.000 Ft *
30.000 Ft helyett
15.000 Ft *
Gyakorlati min. óraszám (1ó = 50p) 29+1 óra 29+1 óra
Óradíj (manuális váltóval, pótórák is!) 5.500 Ft / óra** 6.500 Ft / óra**
Gyakorlat összesen 165.000 Ft 195.000 Ft
Tandíj összesen 180.000 Ft 210.000 Ft
KRESZ vizsga 4.600 Ft 4.600 Ft
Forgalmi vizsga 11.000 Ft 11.000 Ft
Vizsgadíjak összesen 15.600 Ft 15.600 Ft
B kategóriás jogosítvány összesen 195.600 Ft 225.600 Ft

* a kedvezményes, 15.000 Ft-os elmélet csak azon tanulóink számára érvényes, akik a teljes tanfolyamot, tehát az elméletet és a gyakorlatot is csinálják végig! A 30 kötelező gyakorlati óra levezetése előtt más iskolába átiratkozó tanulóknak a nem akciós elméleti tanfolyamdíjat számítjuk fel!

** hétköznap 8:00-18:00 óra között történő vezetés esetén.
A hétköznap 8:00 óra előtt és 18:00 óra után, illetve hétvégén történő vezetés díja +400 Ft/óra.

Iskolánkban automata sebességváltós autón is van lehetőség tanulni, azonban a gyakorlati óradíj és a pótóra díj az automata autóra 6.300 Ft/óra! Részletekről az iskola telefonszámán érdeklődhet.

A forgalmi vizsgára bocsátás feltétele a minimális óraszám és minimális menettávolság teljesítése (580 km).

A fenti árak nem tartalmazzák az elsősegély tanfolyam és vizsga díját.

jogosítvány szerzés árak B kategória e-learning (távoktatás) elméleti képzés esetén
A tantermi elméleti képzés helyett az elméleti oktatásra távoktatásos, ún. e-learning rendszerű tanfolyam is választható.

Azonnali kezdési lehetőség beiratkozást követően! Akár 1 nap alatt is elvégezhető!

AKCIÓNK: A 2020. január 31-ig jelentkezők számára az e-learning elméleti tanfolyam 39.000 Ft helyett most 24.000 Ft, amennyiben a gyakorlati tanfolyamot is nálunk végzed.

A sikeres KRESZ vizsga után is eldöntheted, hogy a NORMÁL vagy az INTENZÍV gyakorlati képzésünket szeretnéd választani.
Normál gyakorlati képzés körülbelül heti 4 tanóra vezetés / Intenzív gyakorlati képzés legalább heti 6-8 tanóra vezetés!

Megnevezés NORMÁL KÉPZÉS INTENZÍV KÉPZÉS
Elméleti óraszám max. 90 nap / 60 óra hozzáférés max. 90 nap / 60 óra hozzáférés
Elmélet összesen 39.000 Ft helyett
24.000 Ft *
39.000 Ft helyett
24.000 Ft *
Gyakorlati min. óraszám (1ó = 50p) 29+1 óra 29+1 óra
Óradíj (manuális váltóval, pótórák is!) 5.500 Ft / óra** 6.500 Ft / óra**
Gyakorlat összesen 165.000 Ft 195.000 Ft
Tandíj összesen 189.000 Ft 219.000 Ft
KRESZ vizsga 4.600 Ft 4.600 Ft
Forgalmi vizsga 11.000 Ft 11.000 Ft
Vizsgadíjak összesen 15.600 Ft 15.600 Ft
B kategóriás jogosítvány összesen 204.600 Ft 234.600 Ft

* a kedvezményes, 24.000 Ft-os elmélet csak azon tanulóink számára érvényes, akik a teljes tanfolyamot, tehát az elméletet és a gyakorlatot is az Autósiskolában csinálják végig! A 30 kötelező gyakorlati óra levezetése előtt más iskolába átiratkozó tanulóknak a nem akciós elméleti tanfolyamdíjat számítjuk fel!

** hétköznap 8:00-18:00 óra között történő vezetés esetén.
A hétköznap 8:00 óra előtt és 18:00 óra után, illetve hétvégén történő vezetés díja +400 Ft/óra.

Iskolánkban automata sebességváltós autón is van lehetőség tanulni, azonban a gyakorlati óradíj és a pótóra díj az automata autóra 6.300 Ft/óra! Részletekről az iskola telefonszámán érdeklődhet.

A forgalmi vizsgára bocsátás feltétele a minimális óraszám és minimális menettávolság teljesítése (580 km).

A fenti árak nem tartalmazzák az elsősegély tanfolyam és vizsga díját.

Tan- és vizsgadíjak befizetésének módja tantermi elméleti képzés esetén
Normál gyakorlati képzés
első részlet: beiratkozáskor esedékes, 49.600 Ft
második részlet: 1. gyakorlati óra alkalmával, 45.000 Ft
harmadik részlet: 11. gyakorlati óra alkalmával, 45.000 Ft
negyedik részlet: 21. gyakorlati óra alkalmával, 45.000 Ft
ötödik részlet: forgalmi vizsga díja, 11.000 Ft
Intenzív gyakorlati képzés
első részlet: beiratkozáskor esedékes, 49.600 Ft
második részlet: 1. gyakorlati óra alkalmával, 55.000 Ft
harmadik részlet: 11. gyakorlati óra alkalmával, 55.000 Ft
negyedik részlet: 21. gyakorlati óra alkalmával, 55.000 Ft
ötödik részlet: forgalmi vizsga díja, 11.000 Ft
Tan- és vizsgadíjak befizetésének módja e-learning elméleti képzés esetén
Normál gyakorlati képzés
első részlet: beiratkozáskor esedékes, 58.600 Ft
második részlet: 1. gyakorlati óra alkalmával, 45.000 Ft
harmadik részlet: 11. gyakorlati óra alkalmával, 45.000 Ft
negyedik részlet: 21. gyakorlati óra alkalmával, 45.000 Ft
ötödik részlet: forgalmi vizsga díja, 11.000 Ft
Intenzív gyakorlati képzés
első részlet: beiratkozáskor esedékes, 58.600 Ft
második részlet: 1. gyakorlati óra alkalmával, 55.000 Ft
harmadik részlet: 11. gyakorlati óra alkalmával, 55.000 Ft
negyedik részlet: 21. gyakorlati óra alkalmával, 55.000 Ft
ötödik részlet: forgalmi vizsga díja, 11.000 Ft

Elsősegély díjak :

Megnevezés Összeg
Elsősegély tanfolyam (fakultatív) 10.000 Ft
Elsősegély vizsga díja 8.200 Ft
Elsősegély összesen 18.200 Ft

Vizsgadíjakról
A tanuló vizsgákra való bejelentését az autósiskola intézi, ennek megfelelően az alapvizsgák díjait a tandíjjal együtt az autósiskolához kell befizetni. Pótvizsgák díja az ugyanolyan típusú alapvizsgák díjaival megegyezik. Elméleti pótvizsgát a tanuló az elméleti vizsga helyszínén is befizethet, azzal egy időben pótvizsga időpontot is kérhet.

Gyakorló vezetés
Ha van már jogosítványod, de vennél pár órát, hogy felfrissítsd a tudásod, nálunk azt is megteheted! A gyakorlati vezetés díja hétköznap 8:00 – 18:00 óra között 5.500 Ft/óra. Hétköznap 8:00 előtt, 18:00 után, illetve hétvégén 5.900 Ft/óra. Gyakorló vezetést min. 10 tanóra esetén vállalunk!
Érd.: +36-70/340-40-40

Átjelentkezés másik iskolából
Egyszeri regisztrációs díj 25.000 Ft
A gyakorlati vezetés díja hétköznap 8:00 – 18:00 óra között 5.500 Ft/óra. Hétköznap 8:00 előtt, 18:00 után, illetve hétvégén 5.900 Ft/óra.
Intenzív gyakorlati képzés is választható 1.000 Ft/óra felár ellenében.

 

Forrás: https://hitelforum.hu

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.