ITT A 130 ezer forint, AMI MINDEN magyar édesanyának MEGJÁR! VÉGRE megszereztük A LETÖLTHETŐ KÉRELMET AZ IGÉNYLÉSHEZ! Itt a kérelem, CSAK BE KELL ADNI ÉS már a számlátokra is teszik a pénzt!

FELHÍVÁS!!! MINDEN MAGYARORSZÁGON SZÜLETETT GYERMEKNEK JÁR 130 EZER FORINT! Ne hagyd az államnál, hiszen jár Nektek! Teljesen ingyen juthatsz hozzá!Terjeszd légyszi, mert ez minden édesanyát és édesapát érdekelhet!

Képtalálat a következőre: „pénz”

Életkezdési támogatás
Minden gyermeknek, aki 2005. december 31. napja után született a Magyar Állam támogatást nyújt, amelyet a fiatal felnőttek önálló életkezdésének anyagi megalapozása a célja.

Nem kell igényelni ezt a támogatást, a Magyar Államkincstár a gyermek születése után automatikusan megnyit egy számlát, amelyre 42.500 forintot utal, erről postai úton küld értesítést a szülőnek.
Hirdetés
Azoknak a gyermekeknek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak és a nevelésbe vett gyermekek számára második alkalommal is utal a MÁK, amikor a gyermek betöltötte a 7. életévét és harmadik alkalommal is utalnak, mikor a gyermek betöltötte a tizennegyedik életévét. Azoknál a jogosult gyermekeknél, akik 2006-ban születtek a két alkalommal 42.000- 42.000 forintot utal az állam a számlájára, míg a 2007-ben és az után született gyermekek esetében ez az összeg 44.600- 44.600 forint.

Babakötvény esetén, amennyiben nem szeretné a szülő havonta megtoldani a kamatokat, 18 év alatt közel 130 ezer forint gyűjthető össze.

Az összeget egészen a fiatal betöltött 18. életkoráig évente növeli az állam, a hivatalosan közzétett előző éves átlagos fogyasztói árindexnek a mértékével, a fiatal miután betöltötte a 18. életévét, azután veheti fel c az évek alatt összegyűlt megtakarítást a következő célokra: lakhatásra, tanulmányok finanszírozására, a gyermekvállalás feltételeinek megteremtésére, pályakezdésre vagy jogszabályban meghatározott más célokra.

A gyermek törvényes képviselőjének adott a lehetőség, hogy a kincstári letéti Start számláról az életkezdési támogatás összegét áthelyezze egy Start-értékpapírszámlára, amely szintén a Kincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatain nyitható. Erre a számlára nem csak természetes személyek, hanem a települési önkormányzat is befizethet összegeket, erre nincs lehetőség a letéti Start számla esetében. Ezért is érdemes a Start-értékpapír számlára elhelyezni a pénzt, mert így gyarapítható az összeg. Szintén nagy előnye a Start értékpapír számlának, hogy az gyermek számláján az állam jóváírja a tárgyévben befizetett összegek 10%-át, de ez az összeg nem lehet több évi 6.000 forintnál.

Azoknál a gyermekeknél, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek vagy nevelésbe vettek és rendelkeznek Start-értékpapír számlával, az állam által jóváírt összeg a számlára a tárgyéveben befizetett összeg 20%-a lehet, de nem lehet több mint évi 12.000 forint, ezt a támogatást a számlavezetőnek kell megigényelnie. Abban az esetben ha a gyermek mindkét jogosultsággal rendelkezik, akkor mindkét jogcímen megilleti a támogatás.
Ahhoz, hogy jóváírásra kerüljön a támogatás, a számlavezetőnek a tárgyévet követő március 1-ig meg kell igényelnie, amely igénylést elektronikusan kell beküldeni a MÁK-hoz.
Azoknak a gyermekeknek az esetében, akik jogosultak rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult, esetükben a szülőnek vagy törvényes képviselőjének,vagy a szülő egyetértő nyilatkozata alapján a 16. életévét betöltött gyermeknek a számlavezető által rendelkezésre bocsátott és szabályosan, hiánytalanul kitöltött okiratot vissza kell juttatnia a számlavezetőhöz, a naptári évet követő év január 15-éig.
A nevelés esetében nem kell benyújtani igénylést,a Kincstár részére a gyámhivatal szolgáltat adatokat a naptári évet követő február 15-ig, és ezeket az információkat juttatja el a számlavezetőhöz a Kincstár a támogatás igénylésének az érdekében.
A törvény értelmében az életkezdési támogatásnak az összege örökölhető, amennyiben a gyermek elhalálozik. A támogatásnak a jóváírása megszűnik a gyermek 18.életévének betöltése napján vagy a gyermek halála esetén, a gyermek elhunytát követő napon.
Az életkezdési támogatás kifizetését a Start-értékpapírszámlán vagy a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követelés alapján kérheti
– a fiatal felnőtt 18. életévének betöltése napjától,
– a gyermek halála esetén az örökös az öröklési bizonyítvány vagy a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése után kérheti.

Image result for babakötvény kérelem

Image result for babakötvény kérelem

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.