NYUGDÍJASOK FIGYELEM! EZEKRE A PAPÍROKRA ÖNNEK IS SZÜKSÉGE LESZ >> ITT MOST INGYEN LETÖLTHETI ŐKET! HIVATALOS NYOMTATVÁNYOK!

Tisztelt Ügyfelünk!

Képtalálat a következőre: „rentner”

Köszöntjük az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyomtatványtár portálján.

A Nyomtatványtár azokat a rendszeresített és kötelezően használandó nyomtatványokat tartalmazza, amelyek az igény előterjesztéséhez, az ügyek intézéséhez szükségesek.

A Nyomtatványtárban található nyomtatványokat úgy alakítottuk ki, hogy a honlapról letöltve számítógéppel is ki lehessen tölteni. Amennyiben nem kívánja az űrlapot számítógéppel kitölteni, lehetősége van azt kinyomtatni és kézzel kitölteni.

Azok a nyomtatványok, melyek nem szerepelnek a felsoroltak között, megtalálhatók a További nyomtatványok menüpont alatt.

A nyomtatványok továbbra is beszerezhetők a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek ügyfélszolgálatánál.

A Nyomtatványtár az alábbi szolgáltatásokat kínálja:

 

Űrlapot az Új űrlap megkezdése szakaszban választhat ki.

1. Nyomtatvány nyomtatása kézi kitöltéshez

Az ügyfél a listából kiválasztja a szükséges űrlapot, ezzel a gépére letöltődik az üres űrlap PDF állománya, amelyet kinyomtathat, vagy elmentheti a számítógépére.

2. Nyomtatvány kitöltése számítógép segítségével

Az ügyfél a listából kiválasztja és számítógéppel kitölti a szükséges űrlapot. Amennyiben az adott alkalommal az űrlap kitöltését nem tudja befejezni, az űrlapból képzett XML állományt lementheti a számítógépére, hogy a kitöltést onnan tudja majd folytatni, ahol abbahagyta.
Tisztelt Ügyfelünk! Kérjük, hogy postára adás előtt a kitöltött nyomtatvány minden oldalát szíveskedjen aláírni!
Kérelmek
K02
Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI.törvény alapján öregségi típusú nyugdíjak elbírálásához
Ügyféltájékoztató
K03 Igénybejelentés a 2011. évi CLXVII. törvény alapján
K04 Igénybejelentés rokkantsági járadék elbírálásához
K26 Igénybejelentés bányászok egészségkárosodási járadéka elbíráláshoz Ügyféltájékoztató
K05 Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. és az 1997. évi LXXXIII. törvény alapján
baleseti járadék elbírálásához
Ügyféltájékoztató
K11 Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján árvaellátás elbírálásához Ügyféltájékoztató
K12 Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján szülői nyugdíj elbírálásához Ügyféltájékoztató
K08 Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján özvegyi nyugdíj elbírálásához Ügyféltájékoztató
K14 Igénybejelentés özvegyi nyugdíj feléledéséhez Ügyféltájékoztató
K16 Kérelem-adatlap nyugellátás méltányossági alapon történő emeléséhez Ügyféltájékoztató
K15 Kérelem-adatlap nyugellátás méltányossági alapon történő megállapításához Ügyféltájékoztató
K17 Kérelem-adatlap az egyszeri segély igényléséhez Ügyféltájékoztató
K18 Fellebbezés
K21 Fizetéskönnyítési, tartozásmérséklési, tartozás-elengedési kérelem
K20 Igazolási kérelem
K22 Kérelem
K29 Kérelem-adatlap árvaellátás méltányosságból történő továbbfolyósításához [felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányok esetén]
K32 KÉRELEM
a Csődtv. 53. § (2), a Ctv. 112. § (2) bekezdése, illetve a Ctv. 1. számú mellékletének V. pont 1/e. alpontja szerinti igazolás kiadásához
K35 Adatlap a többször módosított 1968. február 29-i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet és a 2012. évi CXII. törvény alapján, nyugdíjtranszferhez
K36 KÉRELEM
kormánytisztviselők részére hatósági bizonyítvány kiadására
[2011. évi CXCIX. törvény 60. § (6) bek.]
K37 Kérelem rokkantsági ellátás öregségi nyugdíj címén történő továbbfolyósításához
[öregségi nyugdíjkorhatár betöltésétől]
K38 BEJELENTÉS
biztosítási jogviszony/kiegészítő vállalkozói tevékenység fennállásáról és az ellátás folyósítása alatt elért keresetről, ha az ügyfél nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, valamint szolgálati járandóságban részesül
K39 Bejelentés öregségi nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban, valamint szolgálati járandóságban részesülő személy közszférában való foglalkoztatásáról
K70 Kérelem a nyugdíjbiztosítás által nyilvántartott adatokra vonatkozóan
Nyilatkozatok
N07 Nyilatkozat az elhalálozás hónapjára megillető ellátás kifizetéséhez Ügyféltájékoztató
N10 Nyilatkozat a megkötendő megállapodás típusáról Ügyféltájékoztató
N11 Adatközlő lap megállapodás megkötéséhez
magánszemély részére
Ügyféltájékoztató
N12 Hiánypótlás
N13 Nyilatkozat
N17 ADATKÖZLŐ LAP
a nyilvántartásra kötelezett szerv (szervezet), illetőleg természetes személy számára
N18 ADATEGYEZTETŐ LAP
N19 ADATKÖZLŐ LAP MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉHEZ
Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szerv (szervezet) részére
N20 NYILATKOZAT AZ ELLÁTÁS FOLYÓSÍTÁSÁHOZ (a külföldön élő vagy tartózkodó ellátottak részére)
N14 NYILATKOZAT A KAPCSOLATTARTÁS MÓDJÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSÁRÓL
(elektronikus ügyintézésről papíralapú ügyintézésre, vagy papíralapú ügyintézésről elektronikus ügyintézésre)
N15 NYILATKOZAT A MEGKÖTÖTT MEGÁLLAPODÁS JÁRULÉKALAPJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
N16 NYILATKOZAT MEGÁLLAPODÁS MEGSZÜNTETÉSÉRŐL
Bejelentések
B03 Címváltozás vagy számlaszám változás bejelentése Ügyféltájékoztató
B04 Címváltozás vagy számlaszám változás, ha az ügyfél átutalási betétszámlával rendelkezik Ügyféltájékoztató
B02 Lakóhely változásának bejelentése megállapítás alatt
B06 Bejelentés Ügyféltájékoztató
B07 TANULMÁNYI IGAZOLÁS
ÁRVAELLÁTÁS MÉLTÁNYOSSÁGBÓL TÖRTÉNŐ TOVÁBBFOLYÓSÍTÁSÁHOZ
(a felsőoktatási intézmény tölti ki)

WRITER

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.